Törökszentmiklóst egy rém tartja rettegésben 1953-54 között. A város fiataljai rejtélyes módon tűnnek el. A szülők rettegve engedik el otthonról gyermekeiket. A rendőrség semmit sem tesz, nem indít nyomozást, nem veszi fel a vallomásokat. A feszültség nő. A második világháború után, az orosz katonák Törökszentmiklóson is tartanak fenn helyőrséget. A nép susmog. Vajon ki a tettes?
1954. szeptember 2.-án egy nő rohan be a helyi rendőr kapitányságra, ahol elmondja, hogy nőismerőse Jancsó Ladányi Piroska megpróbálta megfojtani, és ellopta egy zsák ruháját. A rendőrök beviszik Piroskát kihallgatásra. Balázsi Istvánné ellen elkövetett gyilkossági kísérletet elismeri, de a ruhákról nem beszél. A rendőrség házkutatást tart. De amit találnak, elborzasztja még a sokat látott rendőröket és tűzoltókat is.
“Odalent, nagyjából ülő helyzetben, egy leányka holttestét lehetett látni. Teljesen meztelen volt. Feje oldalra dőlt, a vízből kiálló fél arca össze volt zúzva. A fej mellett egy talp látszott, a holttestre dobva, meg egy katonai nadrágszíj.” Vörös Hadsereg útja 171. szám alól, 5 lány oszló holttestét szállítják el. A holtesteket a szülők nem azonosítják, pedig az első holttesten kívül mind felismerhető. Így az áldozatokat Szolnok városi Önkormányzat temetteti el 1954 szeptember 7.-én a szolnoki Kőrös úti temető 11-es parcellájába. A sírt a város 100 évre megváltja.
Kihallgatják Jancsó Ladányi Piroskát.
Az első vallomás
Az első kihallgatására odagyűlik az ország pszichológusai, nyomozói. A hangulat igen kaotikus. Bárki kérdezhet, még a gépíró lány is.
A vallomása ilyen körülmények között nem is csoda, hogy zavaros. A gyilkosságokat Piroska elismeri, és megnevez két bűntársat. A 45 éves Raffael Józsefnét és a 23 éves Fekete Sándort, Piroska egy áldozatának udvarlóját, valamint egy orosz katonát mint bűnsegédeket. A nyomozások kiderítették, hogy a megnevezett személyek nem tartózkodtak Törökszentmiklóson a gyilkosságok idején. Fekete Sándor épp börtönbüntetését töltötte. Az orosz katonát már az első vallomás során is figyelmen kívül hagyták.
Második vallomás
Másnapra megváltoztatja Piroska vallomását. Részletekbe menőkig elmondja a történteket. Közben megemlít több orosz katonát is. Elmondása szerint első áldozata Komáromi Marika (11 éves) a szovjet helyőrség mellett legeltette a teheneket. Ott vetett rá szemet Nyikolaj Bogacsov, aki Piroskát megkérte, hogy a lányt hozza el neki, mivel ő szeretné feleségül venni. Megígérte a lánynak, hogy nem csak Marikát, de őt is kiviszi magával a Szovjetunióba, ha segít neki. Mivel Piroska nagyon vágyott a második gyermeke apja után menni, ezért teljesítette a férfi kérését. Marikát házukhoz csábította, ahol kettesben hagyta őt és az orosz katonát, míg elment italért. Mire visszaért Bogacsov megerőszakolta a lányt, és magukra hagyta őket. A kislány fenyegetőzni kezdett, hogy elmondja a szüleinek az dolgot, ezért Piroska megijedt, hogy baja lehet belőle, így úgy döntött, megöli a lányt és bedobja a holttestét a kútba. A második áldozatot Hoppál Piroskát (13 éves) is halála előtt egy Adrej nevű szovjet katona megerőszakolta, majd ezt követően Piroska megfojtotta és a kútba dobta a holttestet. A vallomás szerint a harmadik áldozat Simon Irén (17 éves) és a negyedik áldozat Botos Marika (12 éves) sorsa is hasonlóan végződött. Bogacsov szovjet katona megerőszakolta a lányokat, majd Piroska végzett velük, majd holttestüket a kútba vetette. Az ötödik áldozat Szőke Kató ekkor nem csak Bogacsov hanem egy Hammelzanov nevű őrmester is jelen volt. Vallomás szerint Katóval Bogacsov végzett, nadrágszíjával fojtotta meg meg a lányt.
A részletességig előadott vallomás nem került kivizsgálásra. Hiszen ebben az időben a szovjet katonák érintethetetlenek voltak. Egy nyomozó, vagy rendőr se mert volna velük szembe szállni. Piroska valószínűleg csak azért élhette meg a másnapot is, mert ekkoriban már Nagy Imre volt a miniszterelnök. A szovjet elnyomás már kissé lazult. De Piroska másnapra ismét megváltoztatta vallomását.
Harmadik vallomás
Nagyon sok helyen ezt az utolsó vallomását írják le, hiszen ez alapján ítélték el. Ez az a vallomás, ami nem csak az akkori, de a mostani emberek vérét is megfagyasztja. Jancsó Ladányi Piroska a pedofil nekrofil sorozatgyilkos.
„Jancsó Ladányi Piroska 1953 nyarán ismerkedett össze a törökszentmiklósi határban tehenet legeltető 11 éves Komáromi Máriával. Az év őszén a törökszentmiklósi zöldséges bolt előtt összetalálkozva fogalmazódott meg a terv: lakásukra csalja a gyanútlan, krumpliért sorba álló kislányt. Ez meg is történt – majd később visszajövünk, ha kevesebben lesznek – mondta Marikának, s a házban, miközben a kislány olvasgatott, egy villanyhuzal darabbal hátulról megfojtotta áldozatát. A holttestet meztelenre vetkőztette, majd meg is gyalázta a hullát. Ezután a holttestet egy pokróccal letakarva, a nyakára tekert huroknál fogva kivonszolta a lakásból, és majd fejjel lefelé a kútba dobta.”
1954. június 9-én a város piacterén egy csirkét árusító kislánnyal ismerkedett meg, Hoppál Piroskát szintén a lakására csalt azzal az ürüggyel, hogy a még eladatlan csirkéit megveszi tőle. Egy könyvet nyomott az áldozat kezébe, hogy elvonja figyelmét. Majd egy villanyhuzallal megfojtotta. Testét lemeztelenítette, a holttesttel fajtalankodott, majd a kútba dobta. Az áldozat ruhái mellett még 200 forintot is magáénak tudhatott.
Harmadik áldozat Simon Irén, elmondása szerint őt közelebbről ismerte. Hasonlóan elferdült szexuális vágyai voltak mint Piroskának. Gyilkosát többször is nyelvvel kielégítette. Piroska attól félt, hogy erre fény derül. Ez szolgált okául annak, hogy harmadszor is öljön. Áldozatát megfojtotta, levetkőztette, majd a kútba dobta. Vallomása szerint vele nem fajtalankodott, mert úgy vélte, hogy a lány nemi szerve beteg. A lány ruháit és 30 forintját pedig megtartotta.
Augusztus 11-én délelőtt a tanácsháza előtti autóbusz megállóban szólította meg a mezőtúri buszról leszálló Botos Marikát, aki keresztanyjához jött nyaralni. Elmondta a lánynak, hogy ő is arrafelé lakik, menjenek hát együtt. Útközben azzal az ürüggyel csalta be a házukba Marikát, hogy segítsen neki egy csomagot kivinni a vonathoz, de utána tovább kíséri majd keresztanyjához. A lányt előző áldozatokhoz hasonlóan megfojtotta. A holtesten gyilkosa kielégítette nemi vágyait, a lemeztelenített tetemet a kútba dobta, az áldozat ruháit az ágy alá rejtette, s a lánynál talált 7 forintot eltette.
Ötödik áldozatát Szőke Katót augusztus 14.-én a vasút környékén szólította meg, a korábban bevált szöveggel csalta el házukba. A kislány kezébe egy meséskönyvet adott, s miközben Katika ezt lapozgatta, egy ruhaövvel fojtotta meg. Az ő holttestével is ugyan azt tette, mint korábbi áldozataival. Ruháit az ajtó mögött rejtette el.
Áldozatai ruháinak egy részét a helyi ócskapiacon eladja. Ebből is nyereséget szerezve.
A megérdemelt ítélet
„A Szolnok megyei bíróság szeptember 29-én tárgyalta Jancsó Ladányi Piroska törökszentmiklósi lakos bűnperét, akit ötrendbeli gyilkossággal, egy gyilkossági kísérlettel, ötrendbeli csalással, valamint egy rendbeli csalással vádoltak.
A nyomozás és a megyei bíróság megállapította, hogy Jancsó Ladányi Piroska – 40 holdas kulák lánya – züllött erkölcsű nő, aki erkölcstelen életét már gyermekkorában elkezdte. Jancsó Ladányi Piroska a legsúlyosabb bűncselekményt követte el: gyermekeket ölt.
A megyei bíróság Jancsó Ladányi Piroskát összbüntetésként halálra ítélte. Ügyével együtt tárgyalta anyjának, Jancsó Borbálának bűnügyét is, akit közveszélyes munkakerülés bűntettével, az ifjúság ellen elkövetett bűntettei, valamint társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett lopással vádoltak. Őt a bíróság kétévi és hat hónapi börtönbüntetésre ítélte, és további három évre eltiltotta az állampolgári jogok gyakorlásától.(MTI)”
1954 December 12.-én „A börtönparancsnokság Jancsó Ladányi Piroska elítéltet de. 10 óra 05 perckor elővezetteti.(…) Népköztársaság Elnöki Tanácsa megengedte, hogy a fenti ítélettel, illetve végzéssel gyilkosság, stb. bűntette miatt halálra ítélt Jancsó Ladányi Piroskán a halálbüntetést végrehajtsák. (…) A megyei ügyész az elítéltet átadja az állami ítélet végrehajtónak, és felhívja, teljesítse kötelességét. Az állami ítéletvégrehajtó 10 óra 10 perc és 10 másodperckor veszi át az elítéltet, és 10 óra 11 perckor jelenti az államügyésznek, hogy az ítéletet végrehajtotta. Az orvosok 10 óra 22 perckor jelentik, hogy a szívműködés leállt és a halál beállott. A halál beállta után 30 perc múlva a halottat leveszik az akasztófáról és a hullát kiszállítják. “
Holttestét a szolnoki Kőrösi úti temetőben helyezik örök nyugalomra egy jelöletlen sírban.
Forrás
https://hu.wikipedia.org/wiki/Jancs%C3%B3_Lad%C3%A1nyi_Piroska#A_gyilkoss%C3%A1gok
https://magyarnoir.blogstar.hu/2016/06/07/ot-lanyt-gyilkolt-a-torokszentmiklosi-kejgyilkos/27810/
https://magyarnarancs.hu/lokal/a-nepkoztarsasag-neveben-79874
Képek
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: