Nőideálok régen és ma I. ( A kezdetek…)

• CsR
• 2018. április 19. csütörtök

A történelem során számtalanszor változott az ideális nőről alkotott kép. De mégis hogyan? Nézzünk egy kis történelmi áttekintést. I. rész A kezdetek…

Őskori nőideálok

Az őskorban az emberek, minden nap keményen megküzdöttek a túlélésért a természet elemeivel szemben. Ott ahol minden nap napkeltétől napnyugtáig kemény fizikai munkát kellett végezniük a nőnek is, igen jelentős volt a szívósság, az erő és a termékenység. A társadalom a női testre a termékenység szimbólumaként tekintett.  

Erre a korra az istennők tisztelete volt jellemző. Földanya kultusza volt talán a legelterjedtebb. De mégis mit tartottak ennek a kornak a nőideáljának? Mivel ennek az időszaknak nagyon fontos momentuma volt a termékenység, így nagy valószínűsséggel az őskori férfiak igen csak kedvelték a dús keblű széles csípőjű hölgyeket. Mivel ezen idomok mutatták számukra meg, hogy egy nő képes lesz kihordani egy gyermeket és táplálni, felnevelni azt.

Fennmaradt ebből a korból néhány szobor is. Egyik ilyen ismert női alakot ábrázoló szobrocska a Willendorfi Venus. Ezen az elnagyolt, fejnélküli szobron is jól láthatóan ábrázolják a nagy kebleket és a széles csípőt.

Ókori nőideálok

Az ókort három társadalom nőideálja jellemezte.

Egyiptomban jelentősen előtérbe került a szépségápolás. Nem csupán a tisztaságra, és ápoltságra figyeltek oda. Kihangsúlyozták előnyös vonásaikat, és megpróbáltak minél jobban istennőikre hasonlítani. 

Az ókori görög nőideál a keskeny derekú és a telt csípőjű nők voltak. A nők nagy hangsúlyt fektettek a haj bodorítására, arcuk sminkelésére. Testükön sok ékszert és lenge ruhákat viseltek. Ebben a kultúrában nem csak a szépség számított, hanem a műveltség és a tehetség is. Így a nőknek számtalan dologban jártasnak kellett lenniük.

Rómaiak pontosan megfogalmazták, milyen is egy szép nő. Egy római írás szerint a női báj titkai: „Három legyen fehér: bőr, kéz és fog – három legyen fekete: szem, szemöldök, szempilla – három legyen piros: ajak, arc, köröm – három legyen hosszú: alak, haj, kéz – három legyen rövid: fog, fül, láb – három legyen széles: mell, homlok és a szemöldök közti tér – három legyen kerek: kebel, nyak, áll – három legyen telt: csípő, kar, lábikra – három legyen finom: ajak, haj, ujjak – három legyen kicsi: kebel, fej, orr.” Tehát a római férfiak is szerették a klasszikus női idomokat.

Középkori nőideálok

A középkor elején a vándorló népeknél még mindig az erős lovat jól megülő, férfi munkát bármikor elvégző és a törzs létszámát nagyban gyarapító nők voltak a férfiak vágyai. Ekkoriban a törékeny gyenge nők nem voltak vonzók. Hiszen nem igazán könnyítették meg társuk életét, illetve nem tudták ellátni gyermekeiket, a ház körüli teendőket ha az uruk portyázni ment. 

Ahogy a kereszténység egyre inkább teret kapott a társadalmakban, úgy egyre jobban hatással volt a nőideálokra. A nőket két bibliai alakhoz hasonlították. Évához, a gaz csábítóhoz, aki bűnbe viszi a férfiakat. Valamint Szűz Máriához az önfeláldozó, szelíd teremtéshez, aki Éva hibáiból fakadó bűnök alól váltja meg egyszülött fián keresztül a gyarló embereket. Női erény lett a lelki tisztaság, az egyház a belső értékeket helyezte előtérbe. A nők testüket vaskos ruhák alá rejtették és a testápolás is háttérbe szorult. Ám ez a férfiak vágyait gyökeresen nem változtatta meg, továbbra is voltak bordély házak, ahol a nőket nem korlátozták a egyház elvárásai. Ezekben az időkben gyakoriak voltak a boszorkányperek is. Amiknek áldozatai gyakran semmit sem követtek el, csupán csak szépek voltak és egy-egy asszony irigységét felkeltettek. 

A 12–13. században virágkorát élő lovagkor nőideálja a keresztényi eszménynek felelt meg, de a magas rang is vonzerőt jelentett. Itt is megjelent a kettőség, a lelki és testi vágyak között. Míg a lovag epekedve zengte ódáit imádott kisasszonyáról, aki egy magas balkonon, erényövvel derekán rebegtette szempilláját, addig állatias vágyait az egyszerű fehérnépen, például parasztlányokon töltötte ki. A nőkkel szemben tehát két ellentétes felfogás élt egyszerre: az elérhetetlen eszménykép és a haszontalan jószág.

A kor előrehaladtával újabb és újabb eszmék kerültek előtérbe. A reneszánsz idejében újra a szépségre került a hangsúly, visszanyúltak az antik görög és római nőideálokhoz. Csodálni kezdték a szép nőket, illetve a dekoratív, meztelen női testet, amelyet számos szobron és képen is ábrázoltak. Egyre közkedveltebb lett a gyermekien hamvas és ártatlannak tetsző nőideál. A férfiak nőideálja ebben a korban a hosszú nyakú, a vékony, ovális arcú, a szabályos vonású, a magas homlokú, az egyenes, keskeny orrú, a kicsi szájú nők. Előny volt még a magas, arányos, sudár, de nem túl vékony termet, az elegáns tartás, a kecses mozgás, a hosszú, selymes haj, a vékony derék, a kerek, telt csípő és a viszonylag kicsi, formás mell. A has valamivel nagyobb volt, afféle „körtehas”, ami a termékenységre utalt.

Elmondhatjuk, hogy a régi idők férfiai is már eszményi nőideálokat állítottak maguk elé. Az adott kor nőideálját az idők folyamán eszmék, vallások, társadalmi elvárások alakították .

Hamarosan megnézzük miként alakultak a modernebb korokban a nők felé állított elvárások.

Folytatás….