NaPICSAj

Simone de Beauvoir a feminista filozófusnő

Ma van Simone de Beauvoir halálának 32. évfordulója. Ebből az alkalomból gondoltam, hogy emlékezzünk meg a 20. század második felének egyik népszerű, és meghatározó feminista gondolkodójáról.

Simone de Beauvoir 1908. január 9-én született Párizsban. Jómódú, szigorú, katolikus polgári családban nevelkedett.

Tanulmányait a École Normale Supérieure-ön kezdte, ahol matematikát és irodalmat tanult. 1926-ban filozófiát kezdett hallgatni a Sorbonne-on. Itt ismerkedett meg egzisztencializmus egyik vezéralakjával, Jean-Paul Sartre-ral, aki élete végéig társa is lett. 1929 októberében ugyan Sartre megkérte a kezét, de a házasság mégsem jött létre. 1929-ben pedagógus szakvizsgát tett filozófiából, és Marseille-ben (1931-1932), Rouen-ban (1933-1937), majd a párizsi Lycée Molière-ben (1938-1943) tanított.

1945 után az addig csak inkább kedvtelésből írogató vidéki tanárnő Sartre-ral együtt az érdeklődés középpontjába került: elindították a Les Temps Modernes című folyóiratukat. 1949-ben jelenik meg világhírű könyve, a feminizmus alapműve, A második nem (Le Deuxième Sexe), mely a világsikert is meghozza számára. A második nem című munkájában, azzal az előítélettel szállt vitába, mely szerint a nő, másodrendű lény, mind adottságai, mind pedig társadalmi és gazdasági megítélése alapján. Olyan kérdésekre kereste a választ, melyek a mai társadalomban is aktuálisak: „Hogyan teljesítheti ki énjét egy emberi lény a nő helyzetében? Milyen utak nyílnak meg előtte? Megtalálhatja-e függetlenségét a függésben?” Mind olyan kérdés, amelyet egy mai nő is feltehet magának.

A siker után hosszú utazásba kezdett egész Európában, Észak-, Közép- és Dél-Amerikában, Közel- és Távol-Keleten, Szovjetunióban és Kínában.  Tiltakozott a vietnámi és algériai háborúk ellen. Aktív békeharcos. A 70-es évektől a második hullámos feminista mozgalmak vezetője. Ennek a hullámnak az alapművének tekintik a már előbbiekben említett A második nem című könyvét. Elsőként száll harcba az abortusz büntetlensége mellett. Érdeklődése középpontjában az egzisztencialista nézőpontból felvetett morális kérdések, és a női sors, a nők szabadságharca állt.

Simone de Beauvoir és Nelson Algren

Ismert nő volt. Magánéletében azonban megannyi érdekesség, és mocskos részlet lapult. Sosem tagadta biszexualitását. Élete folyamán sok nővel létesített kapcsolatot, akik gyakran diákjai is voltak. Partnereit gyakran bemutatta párjának, Sartre-nak is. De nem csak nőkkel, volt kapcsolata. Nelson Algren, amerikai íróval  is hosszan tartó szerelmi viszonyt folytatott. Így mondhatjuk, hogy Sartre-val nyílt kapcsolatban éltek.

Gyermeke sosem született. Sartre ápolója és társa annak haláláig, 1980-ig. 1981 megjelenik A búcsúzás ceremóniája című írása, amelyben társáról Sartre utolsó éveiről írt.

Simon de Beauvoir és Jean-Paul Sartre

1986 április 14-én, életének 78. évében tüdőgyulladásban hal meg Párizsban. 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!